Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2017

Merengő - alkotói pályázat

Kép
A Sziporka Alapítvány (Szi-A) alapvetően az alkotni szeretők bátorítására, támogatására, tehetségek felkutatására és gondozására jött létre. Ennek jegyében 2017. december 20-ig jelentkezhetnek aktív, nem írásból / művészetből élő alkotók a Merengő című, kizárólag digitális úton benyújtható pályázatra az alábbi feltételekkel. A pályázat Pályázatunk címe: Merengő , témája: az ábrándos, (el)gondolkodtató tél és a szunnyadó természet . Kategóriák: A) irodalmi pályázat lírai és prózai alkotásokra (vers, dal, rövid novella, mese) legfeljebb bruttó 1500 karakterrel (szóköz is leütés), B) képzőművészeti pályázat (festmény, rajz, fotó) fekete-fehér alkotásokra. Nevezési díj NINCS (nulla forint). Egy pályázó kettő, bármely Szi-A tag három saját alkotással nevezhet. A pályázat nyelvezete: magyar. Eredményhirdetés helye és ideje: 2017. december 27., a Szi-A honlapján , amit a blogoldalán és facebook oldalán egyaránt megosztunk. A díjazottakat a megadott ímél címen közvetlenül is é

Számaink

Kép
Hosszú megszakítás után a Sziporka Alapítvány életre kel. Máris olyan pályázattal kezdünk, melynek nincs nevezési díja. De még előtte... Free photo from pexels.com by Creative Common license Creative Common alapján ingyenesen elérhető kép a pexels.com oldalról Hivatalos adataink:  Szi-A nyilvántartási szám: 01-01-0012416 Szi-A adószám: 18900400-1-42 Adományokat, tagdíjakat a  Szi-A bankszámlaszámra fogadunk köszönettel:  OTP 11742355-21435122 Sziporka Alapítvány Alapítványi tagok A  Szi-A tagsági regisztráció  immáron elérhető, gyorsan kitölthető űrlap, melyen a tagság előnyeit ismételten összefoglaltuk. Az alkotói pályázatokon való részvételhez Szi-A tagnak lenni nem kötelező! Az adott pályázatok nevezési díját mindig tartalmazza a pályázati kiírás, az alapítvány tagjai ezekre (is) kaphatnak kedvezményt. Igyekeztünk sok vonzó lehetőséget felkínálni, hogy az érdekek találkozzanak. A napokban közzétesszük ingyenes alkotói pályázatunkat (várható nevezési határidő