Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december, 2017

Merengő EREDMÉNY

A Sziporka Alapítvány november 12-én közzétett ingyenes  Merengő  című alkotói pályázatára érkezett A) 24 db irodalmi és B) 1 db képzőművészeti alkotás. A zsűri izgatottan csemegézett a felhozatalból, anonim módon (szerző és cím nélkül) szemlézve. A művek csak a megkapott pontszámok után kerülhettek alkotójuk névjegye alá ismét, hogy a rangsort nevesíthessük. Tehát az értékelő személyek NEM tudták, kinek az alkotását minősítik! Három zsűritag egyenként értékelt 1-10-ig terjedő skálán; az összpontszámok néhol szétszórták a mezőnyt, de a nyerő pozíciókért nagy tolongás volt. Mindkét kategória első három helyezettje nyomtatásban is megjelenik a Szi-A első kiadványában*, amiből természetesen egy-egy tiszteletpéldány jár az alkotóknak, na meg persze egy szép oklevél is. További ajándékok: (*Technikai és szervezet-támogatási okokból az első kötetünk a tervezett január helyett nagy valószínűséggel csak tavasszal, áprilisban jelenik meg.) Szi-A Merengő A) Irodalmi pályázat

Első karácsonyunk

Kép
A Sziporka Alapítvány szerveződése évekre nyúlik vissza, végezetül idén tavasszal került bejegyzésre. Az első fenyő ünnepünk épp oly zsúfolt, mint bárki másé, de azért kisütöttünk valamit... Elsődleges célunk az alkotni igazán szerető amatőr (nem ebből élő) írók, költők, festők, grafikusok motiválása, bátorítása, népszerűsítése. Tesszük ezt pályázatokkal, civil programokkal, tanulással majd képzéssel, kiadványokkal. Első nyomtatott Szi-A könyvünket januárra álmodtuk meg, s ha csúszik is picit a szerkesztés (mivel karácsonykor a szerzők, alkotók is igen elfoglaltak, ami a magánéletüket illeti), mégsem állunk el elképzelésünktől. Ott egyebekben a ma 22:00-kor lezáruló Merengő alkotói pályázatunk első három helyezett műve is megjelenik, valamint olyan alkotókat mutatunk be a szokottnál picit részletesebben, akik méltók a nagyközönség figyelmére. Ha van olyan, magánkiadásban már megjelent, bolthálózatok polcára nem került kötete, amit szeretne bemutatni, írjon nekünk röviden alkotói tev

Novemberi statisztika

Kellemes meglepetés érte a Sziporka Alapítványt: a megkezdett internetes bemutatkozás lelkesítő visszhangra talált. Hogy mely országokból olvastak bele híreinkbe, az alábbi cikkből kiderül. → tovább... Itt van a merengő, ábrándos tél, nyilván a Mikulás is készülődik. Ilyenkor már kapkodni kell, mert még az utolsó pillanatban is röpködnek az újabb kívánságok. Hajdanán legalábbis így esett. Vajon a mai modern világban miként rendezi Télapó és Télanyó ezt a komoly logisztikai válságot? Igaz, hogy az 1500 karakter (vagyis leütés: betű és szóköz) prózai alkotáshoz oly kevésnek tűnik, s épp ettől nehéz kihívás. De az egyre véletlenszerűbb eseménynek számító havazás bizonyára sokukban kellemes emlékeket ébreszt. Még ha csupán a gondolatunkkal idézzük is fel, mert a puha fehér hó manapság ritka látványosság a száradt kórók földig hajló szárain. Ha igen tömören kellene jellemezni a ma beköszönt decembert, az ünnepélyesség lehetne a ráruházott szavunk. Vallási elkötelezettségtől független