Az ügyintézés szépségei
A papírhalmok említést sem érdemelnek. Amikről mindenki hallott, el is tudja képzelni, és automatikusan a láblógatással köti össze. Csak irodisták értik, mennyi utánajárás, kutatómunka, törvény-tanulmányozás van egy-egy akta hátterében. No meg hivatali vizit.
S ha már Cégbíróság, majd OBH, és a többi, akkor nem szabad szem-telenül elmenni e szépségek mellett...
A háztömbök közé kandikált gyermek énem tán legkedvesebb épülete, a nyurga Mátyás templom védelmét élvező Halászbástya. Az útmutató szerint tovább előre haladva kellett kijutnom egészen a Széchenyi rakpartig. Ezen a sarkon úgy sejtettem, ezt a pontot kipipálhatom.
Sokak szerint a világ egyik legpompázatosabb országháza a miénk - kívül-belül csodálatot vált ki. A turisták a huzatos Duna parton a borús, csípős idő ellenére hemzsegtek. Egymásnak adták okos telefonjaikat, hogy mindenki hazavihessen egy morzsányit élményeikből. A bátrabbak idegenek felé nyújtják a kis ketyerét, hadd legyen mindenki egyetlen közös képen.
No, üljünk le egy gondolat erejéig...
Mosolyomnak újabb lendületet adott a váratlan érzelmi feltöltődés, jól lehet megemlítendő, hogy a Nádor utcai bíróságon eleddig csak segítőkész ügyfélfogadással találkoztam, tehát letargiára amúgy sem készültem.
Idén szeretnék sokkal magasabb hegyeket építeni azokból a bizonyos papírokból, hogy minél több tehetséges alkotó jelenhessen meg Szi-A kiadványokban. Ennek érdekében képzésekre járok - mint ma is -, és a kuratórium szorgos szervezését iratszerkesztésekkel támogatom. Bár P. Dányi Gabriella olyan ügyes, hogy (papír)labdába sem rúgok mellette. Maradok hát láthatatlanságban, mert a dokumentumok közt igazán virulok.
S a tornyosuló teendők közepette a Kedves Alkotó is szánjon kellő időt a szünetre! A minket körülvevő épített környezet is számtalan apró csodával várja, hogy felfedezzük, s a "kávészünet" ihletadó lehet.
Sziporkázzunk együtt!
-grembi-

![]() |
Szemnek gyönyörére... Fotó: Grembi |
A háztömbök közé kandikált gyermek énem tán legkedvesebb épülete, a nyurga Mátyás templom védelmét élvező Halászbástya. Az útmutató szerint tovább előre haladva kellett kijutnom egészen a Széchenyi rakpartig. Ezen a sarkon úgy sejtettem, ezt a pontot kipipálhatom.
![]() |
Széchenyi István emléksarok |
Sokak szerint a világ egyik legpompázatosabb országháza a miénk - kívül-belül csodálatot vált ki. A turisták a huzatos Duna parton a borús, csípős idő ellenére hemzsegtek. Egymásnak adták okos telefonjaikat, hogy mindenki hazavihessen egy morzsányit élményeikből. A bátrabbak idegenek felé nyújtják a kis ketyerét, hadd legyen mindenki egyetlen közös képen.
No, üljünk le egy gondolat erejéig...
![]() |
Költői pillanat |
Mosolyomnak újabb lendületet adott a váratlan érzelmi feltöltődés, jól lehet megemlítendő, hogy a Nádor utcai bíróságon eleddig csak segítőkész ügyfélfogadással találkoztam, tehát letargiára amúgy sem készültem.
![]() |
Búcsúpillantás |

Megjegyzések